... vannak azok a bizonyos reggelek, amikor munkanap ide- vagy oda, én bizony szeretnék egy pár perc erejéig kiszakadni a monoton taposómalomból. Mikor besűrűsödik az év vége, örülök, ha a napok gyors egymásutánjában néha-néha pár pillanatra felocsudhatok. Az én munkámban ez a legmegterhelőbb időszakok egyike, s a hónapok szempillantás alatt tovatűnnek. Néha mégis megálljt parancsolok, és kiélvezem a jelen frissítő mámorát. Ez a reggel is egy ilyen pillanat. Egy olyan reggel, mikor a szépen elkészített reggelimet nem a monitor előtt ülve, sebtében, hanem igenis annak módját megadva, otthon az asztalnál ülve fogyasztom el. Még egy jó ízes, forró gabonakávéval is megkoronázom, mert igenis megtehetem. Kellenek ezek a pillanatok, ezek az édes kis perc töredékek. A forró, karamellizált körte, krémesen lágy zabkásával, és pirított dióval tette igazán feledhetetlenné a nap kezdetét. Mosolyogva indultam, és mosolyogva zártam. Minden nap így kellene...

Elvira kolléganőm volt olyan kedves és hozott nekem három gyönyörű darab, saját termesztésű, bio birsalmát, hogy használjam fel a blogon. Látnotok kellett volna azokat az őrült citromsárga, hatalmas, szép darabokat. Eszméletlenül néztek ki! Egyből beindult a fantáziám, és a levesektől kezdve, a sültek mellé készült birsalma lekvárokon át, kompótok színes, ízes képei cikáztak a fejemben. Aztán eljött a hétvége, mikor is először a vasárnapi ebéd képe bontakozott ki, s ehhez illesztvén felhasználását inkább a desszert kategória felé mozdultam.

Spórolós. Nem csak pénztárca-, de időbarát is. Becskén készült, az októberi hosszú hétvége alakalmával. Erről már írtam korábban. A lényeg az volt, hogy egy maximum 15 perc alatt összedobható, gyors, mégis meleg és laktató étel kerüljön az asztalra. Mint tudjuk, tésztaételek esetében ez nem egy teljesíthetetlen célkitűzés. Krémesen lágy, kellően pikáns, édes és sós. Kreatívan abból, ami a hűtőben található.

Lassan fél éve igyekszem kerülni a kávé fogyasztást. A kezdeti időkben egyszerűen gabona kávéval helyettesítettem az íz-, és metódus élményt, azonban egy idő után úgy hiszem, kezdett unalmassá válni az egyhangúsága.  Persze a különböző gabona kávék is kaphatók ilyen-olyan ízesítésekben, de többnyire a pörkölt cikória íze érződött mindegyiken. Elkezdtem bújni a külföldi oldalakat, s természetesen megannyi remek ötlettel találtam szembe magam, mind csak arra várva, hogy némi módosítással ugyan, de egy- egy reggeli bögrébe kerüljön. A mai reggel forró mézes-gyömbéres itala is ilyen. Azt hiszem a lelkemnek csak az édes íz és meleg harmóniájára van ilyenkor igazság szerint szüksége. A megszokás nem a kávé ízére vagy akár hatására korlátozódott, mintsem inkább elkészítésére, magára a folyamatra. Ilyenformán mindegy milyen finomság kerül is terítékre, az elkészítése épp olyan örömet okoz.

Ennél egyszerűbb, de nagyszerűbb felhasználási lehetőséget a rizstészta nem is kívánhatna magának. Mivel főznünk nem, csak forrázott vízzel leöntenünk szükséges, így nem csak arról gondoskodunk, hogy egészséges, gluténmentes édességgel lepjük meg magunkat, hanem arról is, hogy ezzel rengeteg időt spóroljunk. A rizstészta rizslisztből és vízből készül, tojás nélkül, így tojásérzékenyek és lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Mindösszesen eritrittel kevert darált dióra, és egy üveg, ízletes lekvárra lesz még szükségünk. A lekvárt ez esetben Zsuzsi kolléganőm biztosította számunkra, ugyanis a nyáron picit lusti voltam, s nem főztem be magunknak. Ezt a hiányosságot most ősszel pótolni fogom, és sütőtök lekvárral töltöm majd fel a sorakozó, üres üvegeket. Erről egy bejegyzést is hozok majd nektek, ám addig is íme ez a végtelenül egyszerű recept: