Kellemesen savanykás, kellően üde, nyári emlékeket ébresztő sütemény, ami visszarepít a meleg hónapok gondtalan vidámságába. Már csak azért is, mert köszönhetően annak, hogy paleo, glutén-, és tejtermékmentes, nem hogy az elkészítése, de a fogyasztása is örömmel tölt el. Olyan, mintha a verandán ülnék, az árnyat adó fák alatt, a hőségben és egy savanykás limonádét szürcsölgetnék. Merő kényeztetés. Nem vágyom, és nem is kell ennél több. Citromos- mákos kenyér, egy szelet mennyország és csupa öröm.

Hideg, téli, havas esték. Mire este hazaérve már az orrom is, és szemgolyóim is ki-,valamint lefagytak, alig várom, hogy valami melengető kerüljön a szervezetembe. Ez legtöbbször egy bögre jó forró citromos, gyömbéres, mézes tea, de ha még éhes is vagyok, a legegyszerűbb egy gyors krémlevest készíteni, ami amellett, hogy rettentő gyorsan elkészül, még kellően laktató is. Feldobhatjuk különböző pirított magok egyvelegével, tehetünk rá szezám-és lenmagot, piríthatunk hozzá füstölt, chilis, vagy natúr tofut, illetve megszórhatjuk friss fűszernövényekkel. Glutén-, laktózmentes étkezésbe, vegán étrendbe kitűnően illik.

Imádom, imádtam, és imádni fogom, míg világ a világ. Gyerekkorunk meghatározó retro étele. Eddig még nem hallottam olyat, hogy valaki ne lelkesedne érte, de cáfoljatok, ha mégis van ilyen, kíváncsi vagyok a pro-kontráira.  Természetes módon tea dukál mellé, anno mindez úgy nézett ki, hogy miniatűr énem a bögrébe mártogatván áztatta a lében a zsírtól tocsogó szeleteket, de ha jól emlékszem az így transzformált teát már nem ittam meg, mert úszkáltak benne azok a kis égett darabok, melyek a szeletek széléről estek bele. Amióta  a tojás tiltólistás, a direkt fogyasztását kerülni igyekszem, bár néha-néha, hébe-hóba, havi egyszer megengedő vagyok magamhoz. Nagyon vágytam már egy ideje egy méla, lassú, hétvégi bundás kenyeres reggelire, de mindezidáig nem vettem rá magam, hogy a vegán verzióját kipróbáljam. Valahogy a liszt a liszttel elv elvette a kedvemet. A múlt héten azonban egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy a blogra feltöltött mentás borsópüréhez milyen jól is illene, s a kedvéért gondoltam kipróbálom, mégis mi veszteni valóm lehet. Az eredmény még engem is meglepett. A.-nak készítettem mentes és hagyományos tojásos verziót is, kíváncsi voltam felismeri -e a különbséget. Sokáig ízlelgette a kétféle szeletet, míg végül ráismert a valódi, tojásos darabra. Innen nyilván nem kell tovább ecsetelnem mennyire hasonló is ez a különbözőség. Tényleg elhittem, hogy azt eszem, ami látványilag és ízében is pontosan megfelel az általam elvártaknak

Egy nagyon kedves ismerősöm, Mariann, hozott nekem a héten egy zacskó házi török mogyorót. Rettentően megörültem. (Legutóbb ugyanígy egy adagnyi frissen tört dióval lepett meg.) El is döntöttem, hogy elkészítem az egyik kedvenc receptemet. Mint mindannyian, én is élek-halok az édességekért. A diéta szabályai alapján azonban ezekből tulajdonképpen egyáltalán nem fogyaszthatnék. Bevallom, mióta Amerikából hazajöttünk a bőröm állapota nagyon sokat romlott, ami egyrészt köszönhető annak, hogy a blogra feltöltött ételek nem mind lennének számomra fogyaszthatók, másrészt sajnos az utóbbi időben sokkal többet bűnöztem, mint kellett volna; így kénytelen-kelletlen vissza kell állnom a szigorúbb étkezési szokásaimra. Első körben kell legalább három hónap, majdnem minden mentes megvonás (ez azt jelenti, hogy édesség nuku), így mostanában inkább csak elajándékozásra készítem ezeket a finomságokat (vagy A.-nak, mert ő bármit ehet). Az alap receptet a Street Kitchen oldaláról nyúltam, s némi hozzáigazítással varázsoltam belőle mentes formában fogyaszthatót. Ami szuper benne, hogy a kókusztejportól még kap egy adag plusz ízlöketet, és a krémességén is sokat javít. Így lett varázslatos ez a házi mentes mogyorókrém, amit ugyanúgy egy csomó dologhoz fel lehet használni, mint cukrozott olasz eredetijét. Legjobban a palacsintát imádom megtölteni vele, de sok ezer más sütemény vagy reggeli alapja lehet. Mindenképp megéri a ráfordított időt, ami higgyétek el nem sokkal több, mint a boltokban beszerzéssel töltött. Próbáljátok ki, és írjátok meg hogy ízlett. :)

Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon. /Susan Ertz/

Ismeritek ezt az érzést? Na én nem. Azelőtt, igen-igen, úgy három-négy évvel, még én is tudtam milyen piszok tud lenni. Főleg magányosan, egyedül. Sokat voltam egyedül tudniillik. Minden vágyam volt, hogy emberek között lehessek, legyen egy párom, és sokat utazhassak. Ilyenek és ehhez hasonlók jártak sűrűn a fejemben. Erős kívánságokat tettem, és vártam, hogy megváltozzon az életem. Na ne úgy képzeljétek el, hogy nem csináltam semmit, csak ültem nagy magányomban a cigarettafüstös ablaktalan szoba legsötétebb sarkában. Heti 4-5 napon kőkeményen edzettem, találkoztam a barátaimmal, kávézgattam az erkélyen, színházba mentem, olvastam, olykor-olykor csak henyéltem és volt amikor bulizni jártam. Ó igen. Rengeteget jártam bulizni. Amire aztán ráment az egész vasárnapom, sőt még a hétfőm is. Ki ne ismerné ezt az érzést? (na jó, elhiszem, hogy van aki makulátlan) Aztán lett párom, új helyre költöztem, hirtelen rengeteg ember vett körül, program-program hátán, még brutál sokat kezdtünk utazni is. És tudjátok mit? Kívánságok ide-oda, vágyak, ábrándok, elképzelések; kis híján összeomlottam. Nem tudtam a helyzetet feldolgozni, nem tudtam mit kezdjek azzal a borzalmasan sok új impulzussal, ami hirtelen a nyakamba szakadt. Folyamat olyan élethelyzetekbe csöppentem, melyekkel azelőtt sosem találkoztam. Mondhatni gyökeresen alakult át az életem. Nyugodt szívvel mondhatom, úgy érzetem minden nap kudarcot vallok. Kudarcot másokkal, kudarcot önmagammal, és kudarcot az életemmel kapcsolatban. Minden a feje tetejére állt, és már nem óriás voltam a törpék földjén, hanem törpe az óriások között. S mindezt én kívántam, én vágytam rá, én vonzottam. Ijesztő volt, félelmetes, s egyben magával ragadó. Magával ragadó, mert rengeteget tanultam, és tanulok folyamatosan. Nincs olyan, hogy ne tudjam mivel töltsem az időm, nincs is nagyon szabadidőm tulajdonképpen. Egy esős vasárnap maga a varázslat, imádom, ahogy a "mázsás" cseppek nagyokat koppannak az ablakon. Hosszan hallgatom, csukott szemmel, boldogan. Olvastam egy cikket a héten a szingliség, s párkapcsolat, annak szépségei és árnyoldalairól. Teljes volt, mondhatni komplett, mégis hiányzott belőle valami. A megértés. Ez hiányzott nekem. Megérteni, és elfogadni azt, hogy minden pillanatból a legjobbat hozzuk ki. Ne hamis ábrándokat, és vágyakat kergessünk, hanem éljük meg a pillanatokat. Azokat amik az orrunk előtt vannak. Múlt és jövő fátylai nélkül, csak a jelenre koncentrálva. Minden egyes nap, minden percére. Mert a jelenünk a valóság, s általa formálódik a jövőnk. A tetteink, szavaink, cselekedeteink által. Boldognak kellene lennünk, minden pillanatban, mert többünknek a legcsekélyebb fogalmunk sincs mi miért történik, minek mikor jön el az ideje, és minek mire van hatása. Érezzétek jól Magatokat egy esős vasárnapon, anélkül, hogy bármi másra vágynátok, én ezt kívánom Nektek!