Házi mentes mogyorókrém

Egy nagyon kedves ismerősöm, Mariann, hozott nekem a héten egy zacskó házi török mogyorót. Rettentően megörültem. (Legutóbb ugyanígy egy adagnyi frissen tört dióval lepett meg.) El is döntöttem, hogy elkészítem az egyik kedvenc receptemet. Mint mindannyian, én is élek-halok az édességekért. A diéta szabályai alapján azonban ezekből tulajdonképpen egyáltalán nem fogyaszthatnék. Bevallom, mióta Amerikából hazajöttünk a bőröm állapota nagyon sokat romlott, ami egyrészt köszönhető annak, hogy a blogra feltöltött ételek nem mind lennének számomra fogyaszthatók, másrészt sajnos az utóbbi időben sokkal többet bűnöztem, mint kellett volna; így kénytelen-kelletlen vissza kell állnom a szigorúbb étkezési szokásaimra. Első körben kell legalább három hónap, majdnem minden mentes megvonás (ez azt jelenti, hogy édesség nuku), így mostanában inkább csak elajándékozásra készítem ezeket a finomságokat (vagy A.-nak, mert ő bármit ehet). Az alap receptet a Street Kitchen oldaláról nyúltam, s némi hozzáigazítással varázsoltam belőle mentes formában fogyaszthatót. Ami szuper benne, hogy a kókusztejportól még kap egy adag plusz ízlöketet, és a krémességén is sokat javít. Így lett varázslatos ez a házi mentes mogyorókrém, amit ugyanúgy egy csomó dologhoz fel lehet használni, mint cukrozott olasz eredetijét. Legjobban a palacsintát imádom megtölteni vele, de sok ezer más sütemény vagy reggeli alapja lehet. Mindenképp megéri a ráfordított időt, ami higgyétek el nem sokkal több, mint a boltokban beszerzéssel töltött. Próbáljátok ki, és írjátok meg hogy ízlett. :)

D4906C06_AD56_43B3_A85D_6297DFC5A652.jpeg

Hozzávalók:

  • 25 dkg törökmogyoró
  • 3 ek mogyoróolaj (vagy semleges ízű olaj)
  • 1 csipet só
  • 1 ek eritrit
  • 3 ek cukrozatlan kakaópor
  • 45 dkg ét-/vagy tejcsokoládé (én éttel is nagyon szeretem, picit fanyar és kesernyés lesz a végeredmény)
  • 2 dl mogyorótej (vagy kesu)
  • 15 dkg kókusztejpor

 

Elkészítés:

  1. A mogyorót száraz serpenyőbe teszem és kb. 10 percig pirítom, amíg a külső héja kezd megfeketedni és a mogyorószemek megpörkölődnek.
  2. Kiveszem és konyharuhával ledörzsölöm a barna héját.
  3. A mogyorót késes robotgépben lágy vaj állagúra őrlöm. (pulzálva) Fontos, hogy a mogyoró már önmagában is krémes állagú legyen.
  4. Hozzáadom a sót, és eritritet, ezekkel tovább mixelem végül beleteszem a kakaót, és az olajat és további 2-3 percig krémesítem.
  5. Egy kis lábasban felmelegítem a tejet és simára keverem a kókusztejporral.
  6. Vízgőz felett felolvasztom a csokoládét és összekeverem a tejes masszával.
  7. A mogyorókrémet kikeverem a tejes-csokis krémmel, üvegbe töltöm és hagyom teljesen kihűlni. Hűtőben tárolva kb. 1 hétig áll el.