Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon. /Susan Ertz/

Ismeritek ezt az érzést? Na én nem. Azelőtt, igen-igen, úgy három-négy évvel, még én is tudtam milyen piszok tud lenni. Főleg magányosan, egyedül. Sokat voltam egyedül tudniillik. Minden vágyam volt, hogy emberek között lehessek, legyen egy párom, és sokat utazhassak. Ilyenek és ehhez hasonlók jártak sűrűn a fejemben. Erős kívánságokat tettem, és vártam, hogy megváltozzon az életem. Na ne úgy képzeljétek el, hogy nem csináltam semmit, csak ültem nagy magányomban a cigarettafüstös ablaktalan szoba legsötétebb sarkában. Heti 4-5 napon kőkeményen edzettem, találkoztam a barátaimmal, kávézgattam az erkélyen, színházba mentem, olvastam, olykor-olykor csak henyéltem és volt amikor bulizni jártam. Ó igen. Rengeteget jártam bulizni. Amire aztán ráment az egész vasárnapom, sőt még a hétfőm is. Ki ne ismerné ezt az érzést? (na jó, elhiszem, hogy van aki makulátlan) Aztán lett párom, új helyre költöztem, hirtelen rengeteg ember vett körül, program-program hátán, még brutál sokat kezdtünk utazni is. És tudjátok mit? Kívánságok ide-oda, vágyak, ábrándok, elképzelések; kis híján összeomlottam. Nem tudtam a helyzetet feldolgozni, nem tudtam mit kezdjek azzal a borzalmasan sok új impulzussal, ami hirtelen a nyakamba szakadt. Folyamat olyan élethelyzetekbe csöppentem, melyekkel azelőtt sosem találkoztam. Mondhatni gyökeresen alakult át az életem. Nyugodt szívvel mondhatom, úgy érzetem minden nap kudarcot vallok. Kudarcot másokkal, kudarcot önmagammal, és kudarcot az életemmel kapcsolatban. Minden a feje tetejére állt, és már nem óriás voltam a törpék földjén, hanem törpe az óriások között. S mindezt én kívántam, én vágytam rá, én vonzottam. Ijesztő volt, félelmetes, s egyben magával ragadó. Magával ragadó, mert rengeteget tanultam, és tanulok folyamatosan. Nincs olyan, hogy ne tudjam mivel töltsem az időm, nincs is nagyon szabadidőm tulajdonképpen. Egy esős vasárnap maga a varázslat, imádom, ahogy a "mázsás" cseppek nagyokat koppannak az ablakon. Hosszan hallgatom, csukott szemmel, boldogan. Olvastam egy cikket a héten a szingliség, s párkapcsolat, annak szépségei és árnyoldalairól. Teljes volt, mondhatni komplett, mégis hiányzott belőle valami. A megértés. Ez hiányzott nekem. Megérteni, és elfogadni azt, hogy minden pillanatból a legjobbat hozzuk ki. Ne hamis ábrándokat, és vágyakat kergessünk, hanem éljük meg a pillanatokat. Azokat amik az orrunk előtt vannak. Múlt és jövő fátylai nélkül, csak a jelenre koncentrálva. Minden egyes nap, minden percére. Mert a jelenünk a valóság, s általa formálódik a jövőnk. A tetteink, szavaink, cselekedeteink által. Boldognak kellene lennünk, minden pillanatban, mert többünknek a legcsekélyebb fogalmunk sincs mi miért történik, minek mikor jön el az ideje, és minek mire van hatása. Érezzétek jól Magatokat egy esős vasárnapon, anélkül, hogy bármi másra vágynátok, én ezt kívánom Nektek!