Gránátalmás édesburgonya krémleves

dscf7960_edited.jpg

Az édesburgonya ízvilágra nálam - és még sok ezreteknél - abszolút a sütőtökre hajaz. Sokszor, ha nem kapom egyiket, veszem a másikat, és csomó ételnél pont ugyanúgy használom fel. Nyilván, persze,  azért eltérőek ugyan, de a főbb jegyeket abszolút magában hordozza ez is, az is. Nem szokásom túl gyakran zöldségeket gyümölcsökkel párosítani, de mostanság egyes recepteknél mégis rákaptam. Ilyen ez az édesburgonya krémleves is, amit alapvetően almával főztem, és turmixoltam, majd gránátalma magokkal szórva tálaltam. Az almának köszönhető kissé savanykás és az édesburi édeskés ízvilága tökéletesen passzolt, a gránátalma pedig feltette az "i"-re a pontot.

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • 1 közepes hagyma, finomra aprítva
  • 2 gerezd fokhagyma, vékonyra szelve
  • 1 kg édesburgonya, előzetesen sütőben megsütve
  • 2 édes alma, mondjuk Pink Lady, hámozva, kicsumázva, és kockákra vágva
  • 1/2 teáskanál só
  • 1/8 teáskanál őrölt bors
  • 1/4 teáskanál cayenne-bors
  • 2 bögre zöldségalaplé
  • pirított tökmag, gránátalma a tálaláshoz

8754e707-9cc4-4895-b4eb-e3ed15b532c2.jpeg

Elkészítés:

Az édesburgonyát és almát meghámozzuk,  feldaraboljuk, úgy 30 percig sütjük 200 fokon.

➵  Egy serpenyőben kókuszolajat hevítünk, majd rádobjuk a hagymát és fokhagymát, dinszteljük.

➵  Hozzáadjuk a sült burgonyát,  almát, fűszereket, alaplevet. Átforgatjuk.

➵ Mivel a hozzávalók korábban már átsültek, és megpuhultak, csak pár pecig főzzük, míg az ízek összeérnek.

➵ Veszünk egy kézi botmixet, és krémesre pürésítjük az egészet. Legyen lágy és homogén, ne maradjanak benne darabok.

➵  Kóstolunk, utóízesítünk, ha szükséges.

➵ Ha elértük a kellő állag-, és ízvilágot, akkor tálalhatunk is. Tetszőlegesen gránátalma magokkal, tökmaggal, pirított fenyőmaggal, vagy kedvünk szerinti feltéttel pakolhatjuk.