Másfél, tempós nap New Yorkban. Eszméletlen fárasztó volt, de éppen elég ahhoz, hogy átérezzük a város hangulatát. Persze nőként - és a sorozat rajongòjaként - máris Carrie Bradshaw fejével gondolkodva, ámulva-bámulva a Broadway, Park avenue, Central Park csodálatos tereit, lehetőségeit és azokat a fantasztikus kirakatokat. Kerestem az életérzést, melyet a film hangulata adott, és rá kellett jönnöm, hogy Andrássy ide-oda, ezt nem lehet még csak megközelíteni sem. Varázslatos kavalkád, a lehetetlen és lehetséges művészete. Nincsenek határok, nincsenek korlátok. Persze, ha elég tömött a pénztárcád. Vaskos kis summàkat lehetne itt pár perc leforgása alatt gyorsan eltapsikolni.
Ami a nagy divat-, és luxus körülményeket illeti, az átlag amerikai az átlag amerikai. Tízből, egy emberre kaptam fel csak igazán a fejem, akár az öltözködési stílus miatt, akár viselkedésbeni különbözőségeknek köszönhetően.
Mivel elég szűkös időkerettel rendelkezünk, így csak a legfontosabb, ikonikus helyekre sikerült ellátogatnunk, de így sincs hiányérzetem. Még annak ellenére sem, hogy a tegnapi nap végig esőben kellett bandukolnunk. Régebben biztosan kedvemet szegte volna, de megtanultam élvezni minden pillanatot úgy, ahogyan, és amikor éppen adódik. A tömegközlekedés jól szervezett, de budapesti átlag bukszához mérten meglehetősen drága. Komppal, metróval, és vonattal is utaztunk. Érdemes az újratölthető MetroCard-ot megvenni, mert univerzálisan használható, és egyszerűen kezelhető.

Sosem megy ki a divatból, örökre a tradicionális magyar konyha egyik alappillére marad. Mindenkinek van egy tuti receptje rá, és trükkös kis bravúrokkal igyekszik egyedivé tenni azt. Kétségtelen; sokféleképpen variálható. Már csak azért is, mert ugyan sokan igazi hungarikumként könyvelik el, valójában szomszédos országaink is számtalan változatát készítik, s az innen-onnan felcsípett extrákkal igazán egyszerűen bolondítható.
Lassan bizony továbbáll a nyár, azonban van még egy bő hónapunk, hogy kiélvezzük az idei paprika és paradicsom zamatát. Én sem habozok, s amíg csak tehetem, igyekszem beilleszteni a heti menü tervezésébe. Az ételt, ha sikerült beszereznem, csomborral fűszerezem. A csombor, vagy más néven borsikafű, az erdélyi konyha kedvelt fűszere, illata és íze a borséra emlékeztet. Számos gyógyhatása ismert, én főként a puffasztó ételek okozta felfúvódás elkerülése céljából használom.

Az elmúlt pár napot egy, New Yorktòl három órányi útra, a hegyekben található helyen, a baràtainkkal töltöttük. Ugyan a körülmények nem a Hiltont idézték, mégis minden hasonló alkalommal elérzékenyülök, mikor ràeszmèlek, az egyéni boldogsághoz alapvetően mennyire kevés is elég. Képzeljétek el, ahogyan a friss, reggeli hűvösben egy félig nyitott zuhanyzóban állva a kék eget, és a körülölelő buja zöld erdőséget látjátok. Sokkal izgalmasabb, mint otthon a négy fal között. Lebilincselő. Ez az igazi szabadság számomra. Persze nem vagyunk egyformák, bizonyára sokatoknak ez eszébe sem jutna, és valószínűleg nem is vágynàtok rá. Az elmúlt három évben rengeteget tanultam arról, mennyire kevés is sok lehet. Szerencsémre lehetőségem van igen sokat utazni, de nem a hagyományos szállodában megszàllòs, éttermekben vacsoràzós lehetőséggekkel élve, hanem sokkal nomádabb, egyszerűbb, már - már néha kihívást jelentő módon, sátorban, az éppen adódó körülményeket kihasználva. Eleinte bevallom, nem ment azért olyan egyszerűen. Egy kistàskàba zsúfolni mindent, ami vagyok. Akkor enni, élni, létezni, ahogyan és amikor lehetőség van rá. Korlátok közé zàrtan, mégis a legnagyobb szabadsàgban. Ha csak a háromnegyedét távolítanànk el az életünkből az otthoni holmijainknak (szándékosan nem használom a kacat szót, nehogy valakit megsértsek), még akkor is rendkívül sok mindennel rendelkeznènk. Tudom, tudom. Most azt gondoljátok, csinálja csak, nekem tökéletesen jó így is. Mégis arra buzdítanàlak Titeket, néha-néha lépjetek ki, toljátok el a komfortzónàtok határait. Higyjétek el, így ismeritek meg önmagatokat és a világ történéseit igazán. Ha az ember picit kiszakad a megszokott luxusbòl, máris másként kezdi értékelni az életèt. Ez az utazás nem csak egy külső, de egy belső szintű, önismereti kaland is. Izgalmas, rémisztő, kihívásokkal, rendkívül boldog, néha nehezebb, de a legèrtèkesebb pillanatokkal teli.

Másként, már ami a tálalást illeti. Tele van az Instagram és a Pinterest jobbnál jobb ötletekkel, így ha épp egy nyár végi kerti partira, egy varázslatos tóparti szalonna sütésre, egy meglepetésekkel teli szülinapi vacsorára, vagy akár karácsonyra készültök, minden évszak, ünnep, alkalom esetére a lehető legötletesebb, és leleményesebb ideákkal találkozhattok. Érdemes néha-néha megszínesíteni étkezéseinket, hiszen kiélhetjük ezáltal kreativitásunkat, és az étel is jobban esik. A főzés, csak úgy, mint a tálalás, művészet. Nem minden esetben elegendő a hozzávalókat csak úgy összehajigálni, aztán ahogy esik úgy puffan a tányérra vágni. Higgyétek el a látvány mindenképpen befolyásolja az étkezés összetett élményét, nem csak fizikális, de mentális szinten is hat.

Első nap. Niagara Falls.

Kalandos kis utunk először a Niagaràhoz vezetett. Nem teljesen ugyanazt a látványt nyújtotta ugyan, amire számítottam. Félre ne értsétek káprázatos volt, de valahogy belső képeimben úgy jelent meg, mint egy gyors sodràsú, vad, rendíthetetlen zuhatag, valahol egy óriási sűrű erdő közepén. Vadnak vad, de semmiképpen sem rendíthetetlen. És hát erdő aztán a láthatáron sincs. Mindenesetre felejthetetlen élményt nyújtott. Főként a zuhatag alatti hajózás, aminek során a nagy mennyiségű vízpermetnek köszönhetően mindannyian totálisan elàztunk, mégis olyan örömteli kacagásban törtünk ki, hogy már csak ezért is megérte.