A Grand Canyon felemelő élménye után folytattuk kalandozàsainkat ezen az elkèpesztő kontinensen. Nem kisebb látványosság következett, mint a Hoover-gát, melyre sok jelzőt akaszthatunk, de azt, hogy kicsi lenne, semmiképpen sem. A gát a Colorado folyót duzzasztja fel, erejénél fogva nem kevés áram kitermelését segítve elő, Las Vegas legnagyobb örömére. Miután szàjtàtva kiàmuldoztuk magunkat, már csak az említett, fények városa váratott magára.

Két, hosszú a lakóautóban töltött, fárasztó nap után végre megàlltunk Coloradoban, egy RV parkban. Ez az a hely, ahol ezekkel a böszme jàrgànyokkal le lehet parkolni, s mind az autó, mind a magunk szükségleteit kielégíteni. Azt hiszem nem túlzó állítás, hogy mindannyiunk legnagyobb örömére. Kezdtünk már picit, egy nem evilàgi, párhuzamos valóságba kerülni. Iszonyatosan fáradtak voltunk. A hosszú, forró esti zuhanynak, és kellő mennyiségű alvásnak köszönhetően, másnap ismét, újult erővel vágtunk neki az előttünk álló maratoni utazásnak a Grand Canyon felé. Csodálatos tájakon keresztül vitt az út, s egyik államhatàrt léptük át a másik után. Mint újabb és újabb univerzumok, melyek mind természeti adottsàgaikban, mind építészeti, kulturális téren totálisan eltérnek egymástól, számomra varázslatos élményt nyújtottak. Soha még ennyire sokszínű országban nem jártam. Azt hiszem el sem tudtam képzelni, hogy ilyen létezik. Persze volt egyfajta elképzelésem a nem keveset látott amerikai filmek, és sorozatok után, de valljuk csak be, olyan ez, mintha egy részletgazdag könyv film adaptàciójàt látnánk. Mindig sokkal szegényebb élményt nyújt, mint az alap, amelyből merìtkezett. Egyszóval élőben minden más.

Ha piac akkor Liliomkert. Hogy miért? Mert első pillanattól kezdve amolyan "hazaérkeztem" érzés fogott el. Mintha visszarepültem volna az időben, és mégsem. Mintha a késő középkori hangulatot a 21. század modernizációjával mosták volna egybe.

A piac szó az olasz piazza (tér) kifejezésből származik és egy település főterén tartott kisebb árusítást jelenti. A piacok történetének kezdete az ókorba nyúlik vissza. Kezdetben és elsősorban élelmiszer piacokat tartottak, amiket a forgalmasabb utcák mentén, ún. piacutcákon rendeztek meg, később piactereket alakítottak ki egy-egy falu főterén. A piacok fejlődésével és átalakulásával a termékkínálat is bővülni kezdett, s a középkorra nyerte el hagyományos formáját. Nem keverendő össze a vásár kifejezéssel, hiszen míg a piacokat rendszeres időközönként, általában véve hetente, úgy vásárokat sokkal ritkábban, csak évente, s specializáltabban rendeztek. A piacokon rendszerint helyi termelői, friss árukat kínáltak, míg a vásárokon többnyire külhonból szerzett árukészlettel rukkoltak elő. A Liliomkert mindkettőt magában ötvözi. A káptalantóti piacon a régiségkereskedők, a könyvgyűjtők ugyanúgy helyet kapnak, mint a kézműves sajtkészítők, a retro cukrászmanufaktúrák, és a füstölt termékeket kínáló árusok.

Budapesten többnyire hétvégente járok piacra. Leginkább a Lehel piac és a Nagycsarnok standjait látogatom. A Nagycsarnokba ritkábban megyek, de nincs komolyabb nyomatéka, inkább csak a megszokás, ami vezérel. Értékes emberi kapcsolatokat ki lehet ugyan itt is alakítani, de soha még olyan meleg, szerető, baráti hozzáállással, mint a Liliomkertben, nem találkoztam. Az első pillanattól kezdve magával ragadott, és szó szerint elbűvölt a hangulat. Az árnyas fák alatt megbúvó, portékától roskadozó standok. Melegszívű, csupa mosoly arcú kofák, akiknek nem csak a szája, de a szeme is mosolyra húzódik. Ugye ismeritek ezt? Mikor valakinek elég a szemébe nézni, máris melegséggel tölt el, s azon kapod magad, hogy a szemközt állóval már rég, a normál esetben nem feltétlen érdeklődési körödbe tartozó, füstölési eljárást boncolgatod. (Halkan teszem hozzá engem még ez is érdekel.) Nyitottság, őszinteség, egyenrangúság, tisztelet. Nem csak egymás, de az értékesítésre kínált árué is. Megbecsülés, a befektetett munka és az árura kínált termékek okán. Minőségi alapanyagok, ízletes, aromás ételek, itt semmiből sincs hiány. Számomra igazán fantasztikus élményt nyújtott.

A minden vasárnap reggel kinyitó piacra özönlenek az emberek. Az évek folyamán ez a hely igazi közösségi térré alakult. Sok olyan látogatója volt és van a mai napig is, akik nem csak eladási vagy vásárlási szándékkal látogatnak a piacra, hanem kikapcsolódásként, kiruccanás gyanánt, egyszerűen barátokkal, ismerősökkel találkozni. Meginni egy forró reggeli kávét, kelt tésztás rétest majszolni séta közben, ebédelni egyet az árnyat nyújtó fák alatt.

Ha időtök engedni mindenképpen menjetek el, és nézzétek meg Magatok! Még decemberben a karácsonyi időszak alatt is szeretettel várnak mindenkit.

A következő recept egy totális véletlennek köszönthetően keletkezett, ugyanis kezdetek kezdetén, mikor először próbálkoztam gombóc forgatáshoz szükséges panír készítéssel, úgy gyakorlati hiányosságaimnak köszönhetően jócskán több vizet sikerült a serpenyőbe löttyentenem, mint az indokolt lett volna. Nem, hogy panírt nem kaptam, de lett egy ragacsos, jól összeállt masszám, és hirtelen csak pislákoltam mi tévő legyek vele. Gondoltam kavargatom tovább, nagy baj nem lehet, egyszer csak kiszárad. Hát nem! :) Azonban hősies kevergetésemnek köszönhetően kaptam egy olyan szaggatni való alaptésztát, melynek látványa a császármorzsa készítés halvány emlékeit idézte fel. A kezemben lévő fakanállal szaggatni kezdtem a már nedvesség vesztett tésztát, s létrejött az előbb említett desszert hamis utánzata. Kóstolást követően arra a megállapításra jutottam, hogy kellő mennyiségű lekvár és gyümölcs hozzáadásával nagyszerű nassolni valóra teszek szert, így beépítettem a gyakorlatba. Azóta többször is készítettem, és anyukám baracklekvárjával tálalom.

Boston, ragyogó kis ékszerdoboz. Első làtàsra szerelem. Sokkal hangulatosabb és élhetőbb, mint New York. Mondom ezt húsz percnyi ismeretség után, hiszen ennél több időt sajnos nem tölthettünk el. Magával ragadó. Ha egyszer lehetőségem lesz visszajönni, és több időt tartòzkodni az államokban, biztosan rajta lesz a bakancslistán. Egyetlen hàtránya gondosan tervezett, nagy volumenű utazásunknak, hogy sajnos mindenre csak nagyon kevés időnk marad. Ugyan átszeljük az egész kontinenst, mégis sokszor csak pár órányi csodálkozásra elegendő.