A nyári nagy hőségben leginkább a könnyed, könnyen emészthető, kevésbé terhelő ételeket részesítem előnyben, és valahogy kedvem sincs annyi időt a konyhában eltölteni, mint egyébként. Nem csak a meleg miatt, hanem mert valahogy sokkal inkább hívogat ilyenkor a barátok közelsége, és a sok szabadban eltöltehő pillanat. Szeretem a színek orgiáját, a zöldellő parkokat, és a nevető, mosollyal teli arcokat. Minden ami a téli szürke hónapok végére kiveszik a minennapokból, az most már-már feldolgozhatatlan sokasággal érkezik. Impulzusok hada. Csak figyelni szeretném, szemlélni a történéseket, és részesévé válni ennek az újjászületésnek. Úgyhogy kihasználok minden pillanatot, hogy örömmel töltsem a mindennapokat, és a hideg, burkolózós hónapokra hagyom a hosszú órákat igénylő konyhai folyamatokat.

A közétett cukkini brownie után itt egy újabb íncsiklandó finomság, ami nem csak reggelire, de akár uzsonnára, vagy vacsorára sem utolsó. Az alapját szintén reszelt cukkini adja, és az, hogy édes vagy sós verzióban készül már csak azon múlik, melyik napszakban fogyasztjuk és éppen milyen ízekre vágyunk leginkább. A tészta ropogósra sül a sütőben, senkit ne rettentsen el a zöldségmennyiség, mert nem vehető észre az elkészült ételben, mégis titokban rengeteg rostot veszünk magunkhoz, ami pedig az egészséges működésünkhöz elengedhetetlen. A zöldségfogyasztást kerülő gyerekekeket is könnyen kicselezhetjük ezzel a módszerrel, feltéve, ha utána nem áruljuk el mit tartalmazott, mert sok esetben dafke a nagy "hétpofára zaba" ellenére is behúzzák később a kéziféket. (tapasztalatból mondom)

Nálunk a dolog, jelen esetben a poszt kedvéért úgy nézett ki, hogy az alaptésztát ketté öntve, egyik felét fűszerezve, másikat édesítve,  reggelire szójatejföllel, és paradicsomsalátával megpúpozva, délután pedig mogyorókrémmel kenve, cseresznyével díszítve került terítékre.

A. mindig hoz valami számomra értékes zsákmányt anyukájától, ha hazalátogat. Legutóbbi ottlétekor egy hatalmas szatyor meggyel, cseresznyénvel, pár szem friss sárga málnával, és rengeteg zöldséggel tér haza. Teljesen oda-, meg visszavoltam azoktól a csodásan csillogó meggy- és cserkószemektől. Régebben nem igazán szerettem ezeket a gyümölcsöket, mert fehér kis ideiglenes lakóik igen nagy undorral töltöttek el, és ha még sikerült is őket kipiszkálni, sem volt a továbbiakat illetően gusztusom a fogyasztáshoz. Mostanában pedig sokkal nagyobb az együttérzesem feléjük, így ha lakógyanús darabot találok, akkor általában igyekszem kiválogatni, és békénhagyni azokat. Szóval volt úgy hozzávetőlegesen 5-6 kg gyönyörű meggy, és 3 kg cseresznye, amivel kezdenem kellett valamit. A. nagyon szereti a hagyományos gyümölcslevest, én viszont nem, a hosszan tartó főzési idejét, így egy 10 perces, kókusztejes változattal rukkoltam elő. Nem volt panasz, és mivel a gyümölcsöket nem főztem túl, így roppanós frissességük is megmaradt.

Annyira istenire sikerült az előző epres galette, és olyan gyorsan elkészült, hogy most, amikor újra elkapott az édességvágy, és megláttam azokat a gyönyörű rebarbarákat a boltban, nem volt kérdés mi készüljön. Igyekeztem csökkenteni a cukor mennyiséget, mert próbálkozom néhány felcsusszant kilótól megszabadulni, de a rebarbara fanyarsága miatt teljesen nem akartam elhagyni. Kevés dermerara cukor és negyedannyi édesítő került bele, meg egy isteni mandulakrém, amit egyébként nyugodtan menthettek a szuper alapreceptek közé, mert kiváló tölteléke bármely leveles tésztából készült süteménynek, tortának vagy akár croissantnak. A krém eredeti receptje francia, a hozzávalók a tojás kivételével - merthogy én azt nem használok - mind tradicionálisak.

A legutóbbi áfonyás kevert süti olyan jól sikerült, hogy felvettem az alapreceptek listájába a tésztának valót, és úgy döntöttem, még vagy ezerféle variánsát készítem el, sietős, de mégis édességet igénylő napokra. Melyek is ezek? Majdhogynem mindegyik, lévén iszonyat édesszájú vagyok. Igyekszem határokat húzni, meg csökkenteni a cukor és szénhidrát mennyiséget, de kellenek a bűnözős napok is a héten, mert ezek nélkül nem bírnám ki. Amikor először kezdtem bele a diétába, a cukor és az édes íz megvonása volt a legdrasztikusabb - egyenesen a kávé elhagyást követően, abba is majd bele betegedtem. Ekkor jöttem rá, milyen nehezen változtathatóak a megszokásaim, és észrevettem, hogy egy adott módon kialakult - torzult - ízérzékelésem van. A mai kor vívmányai, a cukorral és mesterséges adalékokkal tömött mindenféle, már már elfeledtetni velünk a természetes édesítőket és ízeket. Egy felmérés alapján, 21 napos ciklusváltással tudjuk magunkat a meglévő megszokásainkról átszoktatni, legyen az az étkezés, esetleg sport, vagy bármi amihez már-már függés szinten kötődünk. Ha 21 napig nem fogyasztunk például cukrot, akkor a szervezetünk ezt követően már nem igényli azt, nem tör ránk farkaséhség, és sokkal kifinomultabban érzékeli az ízeket. Javaslom használjatok kevesebbet és próbáljátok ki. Már csak azért is megéri, mert ezután minden sokkal finomabb.