Gránátalmás-fügés kása karobbal

És már megint, igen, számtalan verzióban; csak is azért, mert nagyon szeretem. A reggeli a nap fénypontja. Leginkább azért, mert ezen kívül nem igazán eszek édességet, már ami a hétköznapokat illeti. Nem mintha, nem lennék édesszájú, sőt!, de az amerikai utunk során elfogyasztott "junk foodnak" köszönhetően a bőröm állapota sajnos rengeteget romlott, így vissza kell térnem a szigorúbb diétához. Tehát a reggeli, a készítése és fogyasztása is, várva várt lehetőség egy kis bűnözésre.

Ha kásákat készítek, ahogyan azt már többször is írtam, nem szeretek pluszban édesíteni. Igyekszem a természetes módon előforduló cukortartalomra - mondjuk gyümölcsök esetén -, illetve az érzéki csalódást nyújtó fűszerekre, mint például a fahéj, hagyatkozni. A mai kása főszereplője azonban a karob és a gránátalma.

A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. Pirítva nagyon hasonlít a kakaóporhoz, így annak helyettesítésére is használhatjuk hidegen és melegen történő felhasználás esetén, egyaránt. Jól illik sütemények, krémek, sodók, tejes italok, fagyik, szószok ízesítéséhez. Kevésbé édes, ezért körülbelül másfélszer több kell belőle, mintha kakaóport használnánk.  Energiatartalma és zsírtartalma jóval alacsonyabb, szénhidráttartalma ellenben magasabb ezért plusz, hozzáadott édesítőszert a felhasználás során nem igényel.

Édességét a gránátalma enyhén savanykás íze, valamint a füge egzotikuma ellensúlyozta.

A gránátalmát, a kínai és az ajurvédikus gyógyászatban már évezredek óta használják, számos pozitív hatása miatt. Alacsony kalóriatartalmú, viszont rostokban igen gazdag, kiválóan alkalmas méregtelenítésre és súlycsökkentésre.  Tele van C-, és K vitaminnal, és nagyon erős antioxidáns hatása miatt a rák megelőzésében lehet kiemelkedő szerepe. Nem csak számtalan előnye miatt van pár darab mindig a hűtőben, de annak a figyelmen kívül nem hagyható ténynek köszönhetően is, hogy A. egyik kedvenc gyümölcse.

DSCF2863.jpg

Hozzávalók:

  • 1 bögre mandulatej
  • 3 ek karobpor
  • ½ bögre rizspehely
  • ½ gránátalma magjai
  • 1 érett füge

A mandulatejet felmelegítettem, hozzáadtam fél bögrényi rizspelyhet, három evőkanál karobport, és puhára főztem 3-4 perc alatt. Az elkészült kása alapra rakosgattam a felszelt füge szeleteket, illetve egy fél gránátalma, fakanállal kiütögetett magjait. A kását melegen fogyasztottam, és gabonakávét kortyolgattam mellé. Tipp: Tudtátok, hogy a gránátalma magokat úgy tudjuk a legegyszerűbben eltávolítani a héjból, ha fakanállal jól elnáspángoljuk? Nincs kecmec, máris potyognak szépen kifelé.

DSCF2864.jpg