Tofu rántotta

36A063C3_4E94_402F_BF17_E715E98F4A1B.jpeg

Vasárnap este, éppen edzésből tartottam hazafelé, és erősen gondolkodtam rajta, mit is egyek vacsorára. A diéta szerint kizárólag 60% zöldség, 30% gabona, és 10% hüvelyes fér bele az esti étkezésbe, így mindig ezekkel a mértékegységekkel kell olyan ételt összehoznom, ami még az ízlelőbimbóim vágyait is kielégíti. Nem a tápanyag tartalmát kell néznem a számokat illetően, mert a százalékok a tányérra szedett mennyiségeket, s összetételt jelölik. Mostanában annyira fáradt vagyok mire hazaérek, hogy kreativitásom a 0-hoz konvergál, mondhatni, hogy teljesen kisül napközben az agyam. Ezek után, a sötétségbe burkolózott órákban már nem érzek túlzott késztetést, hogy a konyhában alkotó szellemű, ötletgazdag, leleményes receptekkel kísérletezzek. Mégis ahogyan a buszon ültem, egyszer csak bevillant, hogy ezer éve nem készítettem egyik nagy kedvencemet, a tofuból készült "hamis", vegán rántottát. (Eközött és a szintén tofuból készülő körözött között vaciláltam.) Betértem a Rákóczin lévő Aldiba, és felszerelkeztem minden jóval. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, nekem kész öngyilkosság éhesen élelmiszerüzletekbe mennem. Elhatároztam ugyan, hogy csak és kizárólag azt veszem meg, amire a vacsorához szükségem van, de mikor megláttam, hogy akciósak a kedvenc termékeim, és rátaláltam a pak choi-ra a zöldségek között, ott minden addigi elképzelésem szerte foszlott, és egy halom kajával megpakolt óriási szatyorral tértem haza, amit alig bírtam felcipelni a  nem kicsit csúszós lépcsőkön. Az akadályokat végül leküzdve estem neki a vacsora készítésnek, és úgy "bezabáltunk" belőle, hogy másra sem voltam képes, csak partra vetett bálnaként kiterülve az ágyon, óriásiakat szusszanva feküdni.

D6558668_A4DB_48B8_89F7_8D71F3528CA1.jpeg

Hozzávalók:

    • 1 füstölt tofu (én az Aldiban kaphatót szeretem, 199Ft)
    • 1 chilis tofu (én az Aldiban kaphatót szeretem, 199Ft)
    • 1 fej vöröshagyma
    • 1 fej fokhagyma
    • 2 ek sűrített paradicsom
    • 2 ek rizstejszín
    • 1 tk kurkuma
    • só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

    1. A hagymát apróra vágom, a fokhagymát vékony szeletekre. Megfuttatom kb. 1 evőkanálnyi   kókuszolajon, pici vizet adok hozzá, és puhára párolom pár perc alatt.
    2. Amíg a hagyma párolódik, a tofut egy tálba teszem, és villával (én a kezemmel szoktam szétmorzsolni) áttöröm, majd kurkumát (a színe miatt), sót és borsot adok hozzá (tetszőlegesen fűszerezhető egyébként, ami éppen otthon van, vagy amit megkívántok), valamint két evőkanál rizstejszínt. A tejszín célja, hogy sütés közben ne száradjon ki túlzottan.
    3. A hagymára két evőkanál sűrített paradicsomot halmozok, kissé elkeverem, majd hozzáadom a fűszeres tofu keveréket, és ugyanúgy, mintha egy hagyományos rántottát készítenék, sűrűn megkeverve pirítom, körülbelül 5 percig.
    4. Mikor elkészült kaliforniai paprika, és uborka szeletekkel, kenyér helyett puffasztott barna rizs szeletekkel ettük.