Töltött édesburgonya

Karácsonyi önálló főételként, akár vegák számára, vagy köretnek húsok mellé tálalva is kiváló fogás lehet. Pofon egyszerű az elkészítése, és alacsony glikémiás terhelése, valamint magas béta karotin tartalma miatt is kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Én sokkal jobban szeretem, mint a hagyományos burgonya fajtákat. Hamarabb is elkészül, mint egy tradicionális burgonya köret. Így időt spórolhattok a karácsonyi őrületben, ami valljuk csak be, nagyon is jól jön ilyenkor.

DSCF3638_2.jpg

Hozzávalók (2 főre):

    • 2 db közepes édesburgonya
    • 0,5 dl rizstej
    • friss petrezselyem
    • fehér bors, só
    • ízlés szerinti snidling mennyiség
    • 15 dkg növényi sajt
    • 2 ek olívaolaj
    • ízlés szerint laktózmentes tejföl

Az édesburgonyát megmosom, majd megszurkálom villával és egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem. 200 fokon sütöm 30 percet, légkeverésre állítva. Amikor már puha, kiveszem a sütőből, félbevágom, és a belsejét óvatosan kikaparom, hogy a héja meg ne sérüljön, illetve maradjon egy 1 cm-es pereme. A kivájt belsőt összekeverem az apróra vágott petrezselyemmel, a rizstejjel, a metélőhagymával, majd fűszerezem sóval, fehér borssal. Visszatöltöm az édesburgonya csónakokba, majd reszelt növényi sajttal szórom a tetejét. Előmelegített sütőbe tolom körülbelül 15 percre, míg a sajt rá nem olvad. Tálaláskor petrezselyemmel szórom meg, és egy evőkanál laktózmentes tejföllel locsolom.

DSCF3639_2.jpg